|
|
Post by Shylandra Cortez on Jan 13, 2007 13:57:38 GMT -5
A városrész ezen részén található a nagyobb összefüggõ parkrész, fákkal, sûrûbb erdõvel.A város felé esõ részen le van nyírva a fû, parkosítva van, van egy kisebb tasvacska a közepén, padok,s általában kutyát sétáltatnak, vagy kisgyerekek rohangálnak itt, ellenben azt nem tudják, hogy az erdõ mélyebb részén bizony pár oszlopból és kõdarabból egy misztikus hely lapul,a boszorkányok szoktak itt éjjelente összegyûlni...  |
|
|
|
Post by Angelina Laga on Jan 21, 2007 13:29:21 GMT -5
* Egy nõ bukkan fel, szinte a semmibõl, kezében egy állvánnyal, a hátán egy táskávla, amit cska félig vetett a hátára.
~Hogy neki is most kellenek képek a temrészetrõl!!! Nem lenne egyszerûbb helyszínen fotózni a lányokat, neeeem.... neki összevágott képek kellenek...~morog magában, mérgelõdik, hisz a munkája hozta most ide: néhány képet kellene készítenie az új kollekcióhoz, aminek a címe is eléggé bizar: "Vissza a természethez", legalábbis angelina számára bizarr. Imádja a természetet-nem hiába Szirén- de hogy ezért mûfû szoknyába kelljen rohangálni! Ezt sosem fogja megérteni...jó neki a fekete nadrág.
Lassan elér egy nagy fa tövébe, és úgy dönt, hogy innen jó lesz fényképezni, hisz a fák között megcsillan a tó tükre, és néhány vadvirág is nõ. Felállyítja a fényképezõállványt, aztán persze a géept is felszerli mindenfélével, és nekilát a munkájának.
~Ha minden kis vackon felidegesítem magam, ugrott a meditációs nyugalmam....~mormolja, és közben néhány fénykéept csinál, majd nekidõl a fa törzsének, és kedvtelve nézgeti a víz tükrét, amin megcsillan a nap, és sejtelmesen felvillan a fák között.*
- Szép...-*súgja elragadtatva.*
|
|
|
|
Post by Angelina Laga on Feb 16, 2007 14:25:19 GMT -5
* Egy csöppet elkalandozott, még a szemét is lehunyta. A merengéséból egy csepp víz rángtaja fel, a fa levelérõl csöppenhetett le az arcára.
~Persze.. még van dolgom ma... Köszönöm~gondol az istennõjére, mert õ tõle származtatja a kis figyelmeztetést. Még el kell mennie a Gyöngy tóhóoz, hogy beszéljen a többiekkel, és a távolságibusz indulási idejét ugyebár nem õ maga szabja meg.
Egy nagy sóhajjal rakja el a fényképezõjét, és az állvány teleszkópos lábait és összeengedve lassan elpakol. Már a kezdeti haragja régen, réges-régen tovaszállt.
Halkan daloldva pakolászik, aztán engedve a csábításnak közelebb sétál a tóhoz, és annak partájn legugolva ujjait a vízbe mártja. Behunyja egy pillantra a szemét, és megpróbála érezni a vizet, és a víz szellemét. Apró mosollyal az arcán érzi azt az érdekes dobanást, bizsergést, ami jelzi, hogy a tó él.
Feláll, és kedvtelve futatja végig tekintetét még egyszer a parton és a vizen, aztán hátat fordít neki, és normális tempóban sétálva lassan elballag hazafelé: hisz össze kell még dobnia néhány ruháját, könyvét, no meg mindenféle egyébb dolgiat, hogy aztán mehessen el.*
|
|
